Ma a helyettes államtitkár levelet írt (katt) az ő elnökének, mely szerint lesz kedves a Tanács tartózkodni a kollégiumok kabátjának túl szűkre gombolásában, azaz ne hozzon kötelező bírálati szabályokat (szempontrendszert), mert erre nincs jogi lehetősége. Mondjuk az érvelés elég kínos, így a levél több gondolatot, kérdést is felvet:

a)    Úgy tűnik vége az nászútnak, két hónap és elfújta szél a KIM és a NEA szerelmét (a levél elég csúnya ledorongolást tartalmaz).

b)    A Tanács alkalmazza a jogot és nem alkotja, tehát, ha túlterjeszkedik a jogkörén, akkor azon döntéseket nyilván meg kell semmisíteni. Mint ilyet azonban zárt logika láncban le kell tudni vezetni (mármint, hogy miért semmis a döntés). Ha nem semmisíti meg a döntést a tárca, akkor viszont nincs módja beleszólni a Tanács életébe, azaz csend legyen (ha nem lenne az a vékony civilizációs máz rajtam azt mondanám: und kuss), hiszen e zárt logikai rendű indoklás nélkül  az embernek az az érzése, hogy a KIM még az általa összeállított Tanácsot is rövid pórázon kívánja vezetni.

c)    Az kétségkívül igaz, hogy a Tanács szakmai és emberi értelemben is méltatlanul szűkre szabja a kollégiumokon a kabátot. A kollégiumi tagok (legalábbis egy részük) ugyanazon a versenyen mérettették meg magukat, amin a Tanács azon tagjai, akik vették ezt az akadályt, és nem egyszerű pályázatbírálónak jöttek (amit egyfelől nem fizet meg nekik senki, másfelől a Tanácselnök felülírhatja a döntést, harmadrészt már ezirányban meg is tettük az első lépéseket, ugyanis őnagysága be is kérte a kollégiumonként legtöbbet nyerő 10-10 pályázatot).
Szóval meg kellene találni az egy hajóban evezünk és a Tanács a kapitány értelmezések szinergiáját.

P.s.: az április 18-i ülésen felvetett probléma (értsd felvétel késztése/ közzététele) kapcsán még nem foglalt állást a tárca. Pedig holnapután lejár a 30 nap. Nem minden olyan sürgős...